Mirázs 2010.11.04. 16:41

Valamikor régen :)

 Valamikor régen, még életem hajnalán, szembejött velem egy lehetőséget, melyet masszázsnak hívnak :)

Kezdtem a svéd masszázzsal, minden masszázs alapjával

Mit is kell tudni róla:

 

Ezt a nyugati hagyományokon alapuló masszázstechnikát Per Henrik dolgozta ki az 1900-as évek elején. Ez az egyik legismertebb masszázs féle, edzőtermekben, gyógyközpontokban, fürdőkben mindig igénybe lehet venni a svéd masszázst.

Mint a legtöbb nyugati masszázs technika, ez is a testre korlátozódik le, azon belül is az izmok, inak és ízületek működésének a normalizálására az egész testen.

A svédmasszázs során különféle olajakat és krémeket használnak fel, 

A masszázs során a masszőr a testre simító mozdulatokkal az egész testet bekeni az olajjal, majd a test teljes ellazulás érdekében mély, simító, lazító mozdulatokat gyakorol. A szív felé irányuló mélysimítások elősegítik a testnedvek és a vérkeringés optimalizálását. Majd gyúró, dörzsölő, rezegtető nyomásokat alkalmaz elsősorban a háton, majd a mellkas felső részén, fartájékon és a lábakon, kezeken. Ezek a nyomások elősegítik az izmok ellazulását, a merev, összetapadt izomrostokat szétválasztja. A svédmasszázs során szokás mondani, hogy akkor hat ha már fáj. És ez így is igaz. A kezelés általában egy masszázságyon zajlik, de mivel a svédmasszőrt már saját otthonunkba is hívhatjuk, így történhet szivacson a földön is.

A kezelés időtartama általában 45-60 perc.

Hatásaiban megegyezik a gyógymasszázséval, ellenben a svédmasszázs az egész testen történik, míg a gyógymasszázst leginkább a problémás területen-területeken alkalmazzák.

A svédmasszázs különféle aromaolajokkal együtt kíváló lehet a narancsbőr ellen küzdelemben. Elősegíti a fogyást és a méregtelenítést. A hátfájdalmak megszüntetésében is hatékony mivel a gerinc és hátproblémák többnyire az izmok nem megfelelő elhelyezkedése miatt jelentkezik.

Mint minden masszázs szintén az érintésnek köszönhetően kiváló idegnyugtató, stressz csökkentő.

 

Javalott:

  • izommerevség esetén,
  • gerincproblémák esetén,
  • mozgásszervi betegségek esetén,
  • izületi betegségek esetén,
  • narancsbőr esetén,
  • méregtelenítés idején,
  • reumás megbetegedések esetén,
  • szívelégtelenség és magas vérnyomás esetén,
  • ortopéd betegségek kiegészítő kezelése gyanánt,
  • izomgyörcsök, izom húzódások esetén,
  • pszichoszomatikus és légzési elégtelenségek esetén.

 

Nem javalott:

Lázas állapotban, extrém magas vérnyomás esetén.

 

Szóval így kezdődött a "karrierem" Rögtön a mély vízbe dobtak. Évekig fizikoterápián dolgoztam. Az emberi anatómia, főleg az izom, csont és mozgás szervrendszer gyógyítójává váltam

Mára ennyit :)

Pussz

 

Ja és masszázsnál mindíg használok olajat, vagy krémet, mert egyébként jajaj...

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mirazs.blog.hu/api/trackback/id/tr962423487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása